„Egy jó beszélgetés már fél diagnózis”

„Egy jó beszélgetés már fél diagnózis”

– Dr. Czimbalmos István szerint a figyelmesség a gyógyítás titka

Idén áprilisban első alkalommal adták át a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjakat, amelyekkel azokat az orvosokat ismerik el, akik Szent-Györgyi Albert hitvallását viszik tovább.  Kitüntetéséről, valamint munkásságáról Dr. Czimbalmos István közönségdíjas orvos mesélt nekünk.

2017-ben volt 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert kutatásainak elismeréseképp átvehette az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Ennek a jeles évfordulónak emléket állítva, hagyományteremtő szándékkal hozta létre a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. A páciensek számos szívhez szóló történetet osztottak meg orvosaikról, a hét díjazott szakembert ugyanis maguk a betegek választhatták meg. Az egyik közönségdíjat Dr. Czimbalmos István kapta, aki háziorvosként és üzemorvosként dolgozik egy aprócska nógrád megyei településen.

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat nagy megtisztelésnek tartja, elsősorban azért, mert betegei a kitüntetéssel emberi hozzáállását is elismerték. Mint mondta, úton-útfélen gratulációk záporoznak, ám a munkastílusán ez nem változtatott: ő maga maradt, aki volt, a nagyszülei és szülei által közvetített értékeket képviseli mind a mai napig,

– Rengeteg gratulációt kaptam a díjazás óta, sokan viszont aggódni kezdtek értem. Egyszerre szeretnek és féltenek. Óva intenek attól, hogy túlhajszoljam magam, hiszen ha ezzel a tempóval sokáig pihenés nélkül dolgozom, az visszaüthet – mesélte Dr. Czimbalmos István. Hozzátette, úgy gondolja, a gyógyítás alapja a betegekkel való beszélgetés.

– Egy jó beszélgetés már fél diagnózis, ezt annak idején az egyetemen is így tanultuk. Fontos, hogy az ember erre is időt szánjon, megismerje a beteget, emberként végezze a munkáját, s ne pedig robotként – árulta el a közönségdíjas.

Dr. Czimbalmos István a díjjal járó háromszázezer forintot három részre osztotta, egy részét a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ezenkívül a Balassagyarmati Kórház gyerekosztályának, valamint felesége által vezetett Reménysugár Egyesített Szociális Intézménynek juttatta el.

– Mivel a helyi emberek támogattak, úgy döntöttem, hogy helyi alapítványoknak adományozok az összegből. Böjte Csabával őszinte, jó barátságot ápolok, nagyra becsülöm, amit a gyerekekért tesz, ezért az ő alapítványa kapta meg az összeg harmadát – mondta a kitüntetett orvos.

A hagyományteremtő szándékkal létrehozott Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj szeptember 16-án újraindul, így ismét bárki jelölheti majd kedvenc orvosát.

EnglishHungarySerbiaPoland