„A faluból hosszú évekig én voltam az első, aki tanulni ment. Szinte mindenki sírt, amikor elindultam.”

„A faluból hosszú évekig én voltam az első, aki tanulni ment. Szinte mindenki sírt, amikor elindultam.”

Dr. Valach Ágnes háziorvos munkáját Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj Közönségdíjjal jutalmazták, amihez szívből gratulálunk. Véleménye szerint a díj olyan személyeket szimbolizál, akik mind szakmai, mind pedig emberi szempontból hiteles és sikeres példaképek a betegek és az orvostársadalom számára egyaránt.

A folyamatos tanulás iránti elkötelezettség

Dr. Valach Ágnes mélyen hisz abban, hogy léteznek csodák, ezért ennek megfelelően igyekszik nap mint nap a munkáját végezni. Véleménye szerint az a közös a díjazott orvosokban, hogy erős a szakma, a folyamatos tanulás és a fejlődés iránti elkötelezettségük. Szent-Györgyi Albert számára egy olyan személyt szimbolizál, aki mind szakmai, mind pedig emberi szempontból hiteles és sikeres példakép, akire az orvostársadalom tagjai mai is felnézhetnek.

A Pécsi Orvosi Egyetem orvosai közül Dr. Bérczi Éva háziorvos tette rá a legnagyobb hatást, aki a rezidens évei alatt a mentora volt. 25 éve tartja vele a kapcsolatot. Személyében a szakma iránt rendkívül elkötelezett, a betegek irányában empatikus embert ismert meg. Különösen sokat segített, hogy vele mint rezidenssel nagyon közvetlen és segítőkész volt. A háziorvosi szakma tényleges alapjaira ő tanította meg. 

Család és vallás karöltve az életében

Valach Ágnest a családjával töltött idő kapcsolja ki leginkább. Kirándulásokat szerveznek az ország különböző vidékeire. Nagyon szeret sütni-főzni is, a szellemi feltöltődést pedig a keresztény közösségében találja meg. Emellett az egyház karitatív tevékenységében is aktívan részt vesz. Jelenleg Budapesten, Mátyásföldön él férjével és a 9 éves kislányukkal. Fiuk a jogi egyetemet kezdte az idén. A család tagja még Léna, a schnauzer, illetve két papagáj, Félix és Vanília is.

Legérdekesebb esete egy idős háborús veterán volt, akinek tele volt a mellkasa szilánkokkal. Tüdőembóliát sejtett, de a férfi nem akart kórházba menni. Ágnes elindult haza, de a megérzése fojtogatta a lelkét, ezért visszafordult, és az utolsó pillanatban rohammentő segítségével sikerült csak megmenteni az addigra kritikus állapotban szenvedő beteg életét. Tüdőembóliája volt.

Rohamos fejlődés az orvostudományban

Valach véleménye szerint a világ talán sohasem változott annyit a korábbi időszakban, mint az elmúlt évtizedekben. Ez még inkább igaz az orvostudományra, amely esetében rohamos a fejlődés. Újabbnál újabb módszerek, eszközök alkalmazását kell megtanulni. A korábbi évszázadokhoz képest a mai kor emberei – köszönhetően az orvostudománynak – sokkal tovább és jobb körülmények között élnek. Egyre több orvosetikai kérdés, például a klónozás vagy a genetikai kísérletek is erőteljesebben jelenik meg, amelyekkel kapcsolatban komoly szakmai viták zajlanak az orvosi társadalmon belül.

Sikerét kitartásának köszönheti

A „másokon segítés” az orvos családjának része volt már gyermekkorában. Egy kis nógrádi községből, Magyargécből származik. Ott mindenki ismer mindenkit, mindenki segít mindenkin. A faluból hosszú évekig ő volt az első, aki tanulni ment. Szinte mindenki sírt, amikor elindult. Szegény körülmények között nőtt fel, számára az volt az egyetemi útravaló, hogy tanulhatott, és nem kellett a családi kasszába beszállnia. Egészségügyi szakközépiskolában végzett Salgótarjánban, így az egyetemet már nővéri végzettséggel kezdte. A pécsi idegsebészeti intenzíven dolgozott több évet. Vallja, hogy a sikerért keményen meg kell küzdeni. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj megerősítette őt abban, hogy jó úton jár, és hogy érdemes a pályán maradnia, még akkor is, ha ez sokszor áldozatokkal és lemondásokkal jár életében és környezetében.

EnglishHungarySerbiaPoland