A Makula komplex AREDS2 formula étrend-kiegészítő kapszulát elismerésben részesítette a Dél-alföldi Innovációs Díj Kuratóriuma

A Makula komplex AREDS2 formula étrend-kiegészítő kapszulát elismerésben részesítette a Dél-alföldi Innovációs Díj Kuratóriuma

A Szegedi Akadémia Bizottság és a Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyei Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség által közösen alapított Dél-alföldi Innovációs Díja november 4-én, a Magyar Tudomány Ünnepén került kiosztásra. A pályázat célja, hogy a dél-alföldi régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerésben részesüljön.

 

Gazdasági kategóriában a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., az intelligens, moduláris levegő-előkészítő egység kialakításáért, míg természetes személy kategóriában Sápi András, az olcsó, nemesfémmentes katalizátor kifejlesztéséért vehette át az első díjat.

Második díjban részersült a a Katt-Klick Kft. – Támogatható Katt és Klick talajtakaró elemrendszerének pályázta, a harmadik díjért járó díjat pedig NKM Áramhálózati Kft. – ‘Társadalmi felelősség vállalás, Ahol csak a madár jár – összehangolt védelem és madárvédelmi technológia’ című pályázatával érdemelte ki.

 

Oklevél elismerésben részesült négy pályázat a gazdasági kategóriában és egy a természetes személy kategóriában:

BIOLA Biokozmetikai Kft. – Organic Skin Care kozmetikai termékek

Goodwill Pharma Kft. – A Makula komplex AREDS2 formula étrend-kiegészítő

Upperbars Kft. – „Szerethető egészség”

VDS LOG Logisztikai és Szolgáltató Kft. – VDS Log szoftver

Kása Zsolt: Bizmut-oxojodid fotokatalizátorok innovatív rögzítése kerámiahordozóra és felhasználása az alternatív víztisztításban

 

 

Miért pont a Makula komplexet választottuk?

50 éves kor felett a látóhártya vérellátása és tápanyag-ellátottsága csökkenhet, ezért a megfelelő összetételű és mennyiségű mikrotápanyagok pótlása kiemelten fontos a látás egészségnek hosszantartó megőrzéséért. A Makula komplex étrend-kiegészítőt az 5 évig tartó, multicentrikus, randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált (4203 páciens, 50-85 éves életkor) AREDS 2* klinikai vizsgálatban tesztelt mikrotápanyag kombinációja alapján állítottuk össze:

  • 10 mg Lutein
  • 2 mg Zeaxantin
  • 400 mg E-vitamin
  • 500 mg C-vitamin
  • 2 mg Réz
  • 25 mg Cink

 

* Lutein + Zeaxanthin and Omega-3 Fatty Acids for Age-Related Macular Degeneration The Age-Related Eye Disease Study 2 (AREDS2) Randomized Clinical Trial. The Age-Related Eye Disease Study 2 Research Group. Jama. 2013 May 15:309(19):200515.doi:101001/jama.2013.4997.

További információ: szemvizsgalat.hu

 

Gratulálunk a nyerteseknek!

EnglishHungarySerbiaPoland