„Egy mosolynak, egy kedves szónak is gyógyító ereje van”

„Egy mosolynak, egy kedves szónak is gyógyító ereje van”

Dr. Szathmári Annamária debreceni háziorvos Északkelet-Magyarországon nyerte el a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségdíját. Elismerését elsősorban a szüleinek köszöni, hogy megtanították arra, hogy a kudarcok, nehézségek ellenére érdemes egy nemes célért küzdeni.

Az erős családi bázis varázsa

Hajdúdorogi származású, és bár testvére nincs, van két unokatestvére, akikkel együtt nőtt fel. Így olyan, mintha lenne egy bátyja és egy öccse. Debrecenbe járt egyetemre, a szakvizsga óta pedig a belvárosban praktizál. Kardiológus férjével is itt élnek. Emberileg az édesanyja a példaképe. Megtanította arra, hogyan kell az emberekhez szeretettel közeledni. A doktornő vallja, hogy egy mosolynak, egy kedves szónak is gyógyító ereje van. A híres zeneszerző, Beethoven szavait citálva „az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat”.

A szülei tanították meg számára, hogy mit jelent a felelősség. Mindig mellette álltak és támogatták. Szakmai szempontból Semmelweis Ignác az egyik példaképe, hiszen az emberi élet megóvása, az anyák megmentése állt gondolkodásának középpontjában. A nehézségek ellenére, a rendelkezésére álló eszközökkel küzdött az emberekért, ami követendő Annamária számára is. A családjával, a barátaival mindig örömmel tölti a szabadidejét. Nagyon szeret olvasni, színházba és moziba járni, kirándulni, megismerni új helyeket és embereket, sportolni.

Szent-Györgyi és Teréz anya hatása

Az orvoslást Teréz anya gondolatai jelentik számára. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.” Minden eset különleges, viszont a legérdekesebb, amikor a páciense nyílik meg előtte. Ennek köszönhetően pedig a szervi tünetek hátterében egyre gyakrabban rajzolódnak ki a lelki és szociális tényezők. Teljes képet kap a betegéről, ezáltal az adott terápiás lehetőségek közül közösen tudják kiválasztani a számára legmegfelelőbbet. Szent-Györgyi Albert elhivatottsága, kitartó munkássága, kutatási eredményei példaértékűek. Megmutatta, hogyan kell küzdenünk a céljainkért, mindent megtenni az emberek gyógyulásáért és egy jobb világért. „Tudós volt és humanista, páratlan és feledhetetlen”, ahogy a harvardi egyetem professzora, John T. Edsall írta megemlékezésében. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj nagy elismerést jelent számára a betegei részéről, a belé vetett hitükről, ami egyben óriási felelősség is. Arra ösztönzi, hogy folyamatosan képezze magát, továbbra is teljes odaadással végezze a munkáját.

A beteggel töltött minőségi idő fontossága

A technológiai fejlődés, innováció óriási lehetőséget, fellendülést hozhat az orvosok és betegek életében. Dr. Szathmári családorvosként hosszú távú, közvetlen kapcsolatot szeretne kialakítani a pácienseivel, azonban a napi magas beteglétszám gátló tényező. Kevés idő jut egy-egy betegre, a megelőzésről és általános edukációról nem is beszélve. Véleménye szerint nagy szerepük van a mély beszélgetéseknek, amelyek segítik az alap okok feltárását, tekintettel a munkahelyi és familiáris konfliktusokra vagy akár a diétás kihágásokra. Szorgalmazná a háziorvosi rendelők laborral és egyéb képalkotó gépekkel való felszerelését, illetve a szakszemélyzet, úgy a dietetikus, gyógytornász, szakasszisztencia bővítését. Mindezt úgy, hogy több rendelőt szolgáljon ki.

EnglishHungarySerbiaPoland