„Neurológusként az egyik legnagyobb siker, ha egy ember mindennapi tevékenységeihez szükséges képességét vissza tudjuk adni”

„Neurológusként az egyik legnagyobb siker, ha egy ember mindennapi tevékenységeihez szükséges képességét vissza tudjuk adni”

A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj, Goodwill Pharma Különdíját 2020-ban Dr. Zádori Dénes, az SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ-Neurológiai Klinika neurológusa nyerte el. 

Szent-Györgyi, a szabad gondolkodású kutatóorvos

Dr. Zádori Dénes számára kiemelten fontosak példaképei, akik orvosi és kutatói pályáján segítették és támogatták a munkáját. Engelhardt József professzor úrtól a betegellátás iránti alázatosságot és az alaposságot, Vécsei László professzor úrtól a tudományos problémamegoldó szemléletet sajátította el, míg Klivényi Péter professzor úrtól az innovatív fejlődés területén tanult a legtöbbet. Szent-Györgyi Albert személyében a szabad gondolkodású kutatóorvost látja, sikerének titkát véleménye szerint jól jellemzi a következő gondolat, amit mottójaként követ: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.” 

Neurológusként a siker kulcsa

Feleségével 2008-ban ismerkedett meg, 12 éve élnek boldog párkapcsolatban. 2015 óta házasok, 2 gyermekünk születetett: Luca 2 és fél éves, Adél pedig 4 hónapos. Családjával próbálnak minél több időt tölteni a természetben, a ház körüli barkácstevékenységek végzése pedig remekül kikapcsolja.

Pályafutása során számos olyan orvosi talány megfejtésében volt része, melyet Magyarországon először írtak le kollégáival. Legérdekesebb esete az volt, mikor egy negyvenes éveiben járó, Parkinson-kóros nőbeteget tolószékben vittek be a szakrendelésére. Tünettanát súlyos motoros komplikációk jellemezték. Egy igen bonyolult gyógyszeres kombinációs kezelés, valamint egy mélyagyi stimuláció alkalmazása mellett közös munkával sikerült oda eljutniuk, hogy a beteg jelenleg egy pontos támbottal – időnként anélkül is -, járóképes. Sőt, 4 órás rehabilitációs munkakörben újra képes dolgozni. Vallja, hogy neurológusként az egyik legnagyobb siker, ha egy ember mindennapi tevékenységeihez szükséges képességét vissza lehet adni, még akkor is, ha egy alapjaiban gyógyíthatatlan betegségről van is szó.

Az egyénre szabott orvoslásban a jövő

Zádori szerint az orvostudomány jövője az elmúlt évtizedek alatt rengeteget fejlődött. Egyre inkább lehetőség nyílik egyénre szabott orvoslást végezni, melynek viszont alapfeltétele a megfelelő humán erőforrás biztosítása. A vezetők arra törekszenek, hogy az orvosokat és ápolókat itthon tartsák, ugyanakkor a megemelkedett létszámhoz az infrastrukturális hátteret is szükséges biztosítani. A rezidensek munkaidejének jelenleg 80 százalékát adminisztrációs tevékenység teszi ki, azaz orvosírnoki munkát végeznek. Összességében tehát az orvostudomány fejlődéséből fakadó lehetőségek adottak, viszont, ha ezekkel nem élnek, jelentősen le fog maradni az ország.

Dr. Zádori a fiatal, pályakezdő orvosoknak azt tanácsolja, hogy a kitartó munka mellett próbáljanak stabil, jól működő párkapcsolatot kialakítani, boldog családi életet élni, illetve kikapcsolódásra lehetőséget adó szabadidős tevékenységeket is keresni.

EnglishHungarySerbiaPoland