„Orvosnak lenni megtiszteltetés”

Dr. Szedlák Miklós György munkáját 2020-ban Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj különdíjjal ismerték el. Az oxiológus, sürgősségi orvostan szakorvos nagyon hálás a díjért, és szeretné a jövőben hasonló lendülettel tovább folytatni a szakmáját.

Nem ő választotta az orvoslást, az orvoslás választotta őt

Testvérével együtt első generációs értelmiségiek, idős, tanulatlan szülők gyermekeiként látták meg a napvilágot. Szüleik tisztességes, szorgalmas emberek voltak, mindent igyekeztek megtenni azért, hogy fiaiknak jobb életük legyen, mint amilyen nekik volt. Nem ismerték azt az utat, ami a huszonegyedik század kihívásainak való megfelelésre készíthet fel, így a pályaválasztásban, a tanulásban magukra maradtak. Bátyja lelkész lett, a gimnáziumot és a teológiát is kollégistaként végezte, felszentelése után nem sokkal az Egyesült Államokban kezdte meg PhD ösztöndíját, ahonnan tulajdonképpen már haza sem jött. Miklós így viszonylag korán „funkcionális egyke” maradt. Tizennyolc évesen elkezdett dolgozni, gondozó lett egy idősek otthonában, ahonnan az Országos Mentőszolgálathoz vezetett tovább az útja. Mentőápolóként dolgozott tíz évet, ami alatt elsősorban közvetlen felettesei unszolására és maximális támogatása mellett felkészült az orvosi egyetemi felvételire és hat évvel az érettségi után megkezdte továbbtanulását a Semmelweis Egyetemen. Az orvosképzés alatt mindvégig megtartotta munkaviszonyát a mentőszolgálatnál, hétvégenként és éjszakánként kocsizott. Már ezekben az években külső anyagi támogatásra szorult, édesapja másodéves korában hunyt el. Kettesben maradtak idős, beteg édesanyjával. Végül sikerült cum laude elvégeznie az egyetemet. Kardiológus szeretett volna lenni, de a rezidensi felvételi nem sikerült. Sokan jelentkeztek kevés helyre, senki nem jutott be a képzésbe a frissen államvizsgázottak közül. Így aztán igen jó eredményű felvételije után aneszteziológia–intenzív terápia szakképzést kezdett, de nem ment jól neki. Ma is azt gondolja, hogy egy fantasztikus diszciplína, de talán rosszkor volt rossz helyen – nem érezte jól magát a bőrében. Egészen addig, amíg a szakképzés részeként meg nem kezdte a sürgősségi gyakorlatát a budapesti Honvédkórház Sürgősségi Centrumában.

Célja a példamutatással megélt, értékőrző attitűd

Orvosnak lenni megtiszteltetés, misztérium. Kicsi gyermek korától kezdve keresztény neveltetésben részesült, mindig is úgy gondolt az emberre, mint a teremtés középpontjára, a világ létezésének miértjére. Úgy véli, valamiféle misztérikus bizalom, megtisztelő küldetés a teremtés csodájának hibáit javítani. Beteges édesanyja miatt sokszor járt náluk orvos – a legkedvesebb játékai közé tartozott az ajándékba kapott fecskendő. Több plüss állata áldozatává vált, mivel már gyerekként játékból megoperálta őket.

Van egy etalon, amihez egész életében próbál hasonulni. Ez a Krisztusi keresztény hit és az ezzel átszőtt életvitel. Legfontosabb számára a békességgel, szeretettel, egészséges toleranciával, példamutatással megélt, értékőrző attitűd. Szívesen emlékszik vissza Juhász Györgyire, aki a mentőszolgálatnál volt éveken keresztül állomásvezetője, ő tanította neki betegellátás közben az érintés, a mosoly és az igényesség művészetének titkát. Medvegy Mihály főorvos úr tudományos diákköri témavezetője volt, akitől azt sajátította el, hogy munkája során mindig tegyen fel önmaga számára kérdéseket. Rugonfalvi-Kiss Szabolcs aneszteziológus barátjától a csendes teherbírást és a professzionális hozzáállást tanulta, míg Kanizsai Péter docens úrban pedig azt tiszteli, hogy a gyógyítás, kutatás és oktatás egységét úgy képes művelni, hogy nem megy egyik a másik rovására. Szabadidejében rendszeres előadó különböző oktatási, illetve továbbképzési platformokon, így sürgősségi ápolók, mentőápolók, orvostanhallhatók, rezidensek és szakorvosjelöltek oktatását, gyakorló egészségügyi dolgozók továbbképzését is végzi. A gyermekeivel töltött idő mindig gazdagítja. Szívesen forgolódik a konyhában és a kertben, szeret sütni-főzni, vendégül látni a szeretteit. Kedvenc pillanatai közé tartozik, amikor lányaival együtt vetettek, palántáztak és megtanulták, hogy a zöldségek és a gyümölcsök nem az áruházak polcain teremnek. Szeret a szabadban lenni, túrázni, kirándulni, fotózni a természetet. Nem unatkozik a lakásban sem, szívesen hallgat zenét, nagyon szereti az igényes tudományos-ismeretterjesztő televízióműsorokat, szívesen barkácsol.

Szent-Györgyi óriási hatása a nemzetközi tudományos életre

Szent-Györgyi Albert kutatóorvosként megmutatta az orvoslás klasszikus tudós oldalát. Egy ív jellemezte mindennapjait, mely ív a boncteremtől és a laboratóriumtól az íróasztalon és könyvtárakon keresztül az egyetemi katedráig húzódott. Melengeti szívemet a református egyházhoz való kötődése, középiskolai tanulmányait a budapesti Lónyai Utcai Református Gimnáziumban végezte. Amit kifejezetten szeret Szent-Györgyi professzor életében, az épp a református gimnáziumban töltött éveiben jellemezte őt. Nem volt jó tanuló, nagybátyja, Lenhossék Mihály pedig attól tartott, hogy szégyent fog hozni a méltán híres orvos dinasztiára, ezért megtiltotta, hogy az orvosi egyetemen folytassa tanulmányait. Szent-Györgyi azonban elhívást kapott és valami megváltozott. Beleszerelmesedett a hisztológiába, mely tudomány annyira inspirálta, hogy végül kitűnő eredménnyel zárta középiskolai tanulmányait. Ezzel elérte a család engedélyét az orvosi tudományok területén történő továbbtanulásra. Szent-Györgyi Albert nem csak kutató-orvos és tanár, de közéleti gondolkodó is volt, amiért nem egyszer meneküléssel és bujkálással kellett megfizetnie. Személye büszkeséget, bizonyítékot és bátorságot jelent Miklósnak. A Professzor élete bizonyíték számára arra nézve, hogy az elhivatottság, bátorság és józan gondolkodás együttese a kulcsa a tudományos sikernek.

Válaszokat kereső hozzáállásra motivál

Ahogy napról napra fejlődik a gyógyszertechnológia és az eszközgyártás, Szedlák véleménye szerint egyre inkább specializálódni fog a tudomány is. Miközben ez teremti meg a szofisztikált gyógyítás lehetőségét, amivel a betegek kétségtelenül jól járnak, közben egyre inkább kezdjük elveszíteni a közös nyelvet az egyes orvosi diszciplínák között. Ennél is nagyobb a hasadék a különböző szakterületek között. Igen gyakran tapasztalják egy-egy eset ellátása kapcsán, hogy a sebész és a belgyógyász már nem értik meg egymást. A sürgősségi szakember, mint amilyen Szedlák is, immunis ez ellen a változás ellen.

A pályakezdő orvosokat válaszokat kereső attitűdre, B-, C-, és akár D-terv előkészítésére motiválja. Kompetenciáik, határaik ismeretére és tiszteletben tartására ösztönzi a fiatalokat. Fontos a szakmai és emberi igényesség és fontos a memória. Nem szabad felejteni, honnan jöttem, hova indultam, hova tartok valójában? Mottóként azt az üzenetet adná át, hogy a betegeket és munkatársakat tisztelni kötelesség, de bizony lehet őket szeretni is. Büszke tanítványaira, de az is boldogsággal tölti el, ha úgy lát elvégezni egy beavatkozást, ahogy azt ő tanította. Nagyon hálás a díjért, büszke rá és szeretné a munkáját tovább folytatni abban az elhívásban, amit erre az életre kapott.