Szent-Györgyi Albert C-vitamin a Gyermekintenzív Osztály támogatására

Szent-Györgyi Albert C-vitamin a Gyermekintenzív Osztály támogatására

Március 8-án rendezék meg IV. Intenzív Aerobik Napot. A sportolni vágyók immáron negyedik alkalommal vehettek részt a rendezvényen, melynek célja, hogy a gyermekintenzív és a gyermeksürgősségi ellátás korszerűsítését támogassa.

A sportnapon olyan ismert edzők mozgatták meg a résztvevőket, mint pl. Katus Attila, Rubint Réka, illetve Béres Alexandra. Az esemény nagyon jól sikerült, közel 800.000 Ft. jött össze a szegedi Gyermekintenzív Osztály támogatására.

A rendezvényhez a Goodwill Pharma is hozzá járult, a belépők induló csomagjába Szent-Györgyi Albert C-vitamin is került, amelynek mindenki nagyon örült

Dr. Tajti Zsanett, a Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a megmaradó Szent-Györgyi Albert C-vitaminokat az alapítványuk a Gyermekintenzív Osztályra vitte be, ahol az osztály dolgozóinak adtak át.

 „Most hatalmas teher hárul az intenzív ellátás orvosaira és nővéreire, így ezzel szerettük volna támogatni a dolgozók immunrendszerét, és ezt Önöknek is szeretnénk megköszönni!”

Forrás:
Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány

EnglishHungarySerbiaPoland