Korcsolyát húznak Szegeden a gyerekek a Goodwill Pharma támogatásával

Korcsolyát húznak Szegeden a gyerekek a Goodwill Pharma támogatásával

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű jégkorong egyesület nemcsak az élsportra, hanem egyre inkább a gyerekekre is koncentrál. A szegedi csapatot immár több éve támogatja a Goodwill Pharma. Számunkra fontos az a szellemiség, amit a klub képvisel. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy minél több gyermek sportoljon iskola után, mert a sport olyan tartást és segítséget ad, amely életük során nagy előnyt fog jelenteni számukra.

A nagy hagyományokkal rendelkező jégkorongcsapat 2016 tavaszán lépett új korszakába. A szegedi egyesületnek már akkor kettős célja volt. Az első és legfontosabb, hogy biztos alapokat teremtsen, és stabil utánpótlásbázis alakuljon ki az egyesületnél. Ezt elérték: a gyerekek létszáma megháromszorozódott, az infrastruktúra pedig soha nem látott léptékben fejlődött. Az egyesület komoly toborzásba kezdett és 2018 szeptemberétől kilenc óvodával és hat általános iskolával kötött szerződést. Ez azt jelenti, hogy közel nyolcszáz gyerek kezdett el korcsolyázni, hét edző foglalkozik a fiatalokkal.

A csapat kabalaállata, Loli szerepel a játékosok mezén. A puffin ötlete mögött a Goodwill Pharma tulajdonosának egy írországi utazása áll, ott ismerkedett meg ezzel a különleges madárfajjal, amely szimbolizálja a tisztaságot, a friss levegőt, és ha nem is a jégen, de a nagyon hidegben is jól elvan. Kitartó, ügyes és erős, ezek a tulajdonságok a sportban is aranyat érnek. A piros csőre pedig az emberek télen kipirult orrára emlékeztet, ilyet a hokis kisgyerekeknél sokat lehet látni.

A gyerekeknek szükségük van mintára, példaképekre, továbblépési lehetőségre, ezt a célt szolgálja az OB II-es együttes, a felnőtt csapat. Ez a csapat valóban szegedi: a keret háromnegyede itt született, többen pedig huzamosabb ideje ebben a gyönyörű városban élnek.

„Amióta névadó szponzorok lettünk, az első két évben az utánpótlásban szerepelt a klub, ám nem volt kérdés, hogy a felnőtt csapat mellé is odaállunk. Számunkra a cél a szegedi jégkorong felélesztése, ennek az ügyét szeretnénk segíteni.”- mondta Dr. Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma cégalapító tulajdonosa.

EnglishHungarySerbiaPoland