A Goodwill Pharma aranyfokozatú támogatóként vett részt az SZTE által szervezett XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen

A Goodwill Pharma aranyfokozatú támogatóként vett részt az SZTE által szervezett XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyen

Az idei évben a verseny egyik központi eleme Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 85. évfordulója, valamint a magyar Nobel-díjasok munkájának utóélete.

A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny tehát több tudományterületet érintve merít az egyetem egykori rektora, a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből, emellett érinti Szent-Györgyi Albert korának tudománytörténeti vonatkozásaival kapcsolatos kérdéseit is.

A Goodwill Pharma számára rendkívül fontos Szent-Györgyi Albert gondolkodásmódjának követése és munkásságának, emlékének ápolása, így folyamatosan támogatjuk a sportolókat, valamint a tudomány területén ígéretes és kiváló eredményeket elérő diákokat.

Fotó forrása: Szegedi Tudományegyetem

Az esemény díszvendége Karikó Katalin volt.

A tanulmányi versenyhez többek között ajándékcsomagokkal járultunk hozzá, amelyekben helyet kapott a Szent-Györgyi Albert C-vitamin is.

Az elmúlt 100 évben a Professzor neve szorosan összefonódott a C-vitaminnal, ezért egy olyan C-vitamin termékcsalád megalkotásával szeretnénk tisztelegni Nobel-díjas tudósunk előtt, amely méltó a Professzor úr nevéhez.

Tudósunk így gondolkodott a tudományról: „minél alapvetőbb és minél nehezebben érthető egy új igazság, annál hatalmasabbak és jelentősebbek lesznek gyakorlati lehetőségei”.

Nézze meg 1960-as, eredeti filmfelvételünket Szent-Györgyi Albertről, ahogyan a fiatal kutatók kíváncsiságáról beszél: https://youtu.be/NDKabHUdz1o

 

EnglishHungarySerbiaPoland